MEGÉPÜLT RARADARRAL kapcsolatosan Perlaki Tamás erdőtulajdonos előadása szerint:
A Kánya-hegyei katonai lehallgató torony építési ügyében nem szeretnék a Tubesre tervezett torony előtörténetét látni. Mégis aggódunk, mert a Kánya-hegy ügyében olyan nem jogállami közhatalmi módszereket folytatólagos érvényesítését látjuk, melyek rendszerszintűnek tűnnek, a HM nyilatkozatai pedig arra utalnak, hogy a HM úgy gondolja, e rendszernek köszönhetően Tubesen is megteheti majd mindazt a közhatalmi szervek által tevőlegesen támogatott jogtiprást, amit Észak-kelet Magyarországon megtehetett, és mellesleg folyamatosan nap, mint nap meg is teszi ezt, most már az építkezést követő jogorvoslati eljárásokba. . A HM Tubesre vonatkozó nyilatkozataiból úgy érezzük, hogy komolyan ezt gondolja. A Kánya-hegyi ügy tanulságait azért közöljük honlapunkon, hogy tudjuk mire számíthatunk, és, hogy tehessünk azért, hogy a Mecsekben újra ne történhessen meg az, ami a Zemplénben már megtörtént. Egy Tubesre nézve hasznos hozadéka máris van a Kánya-hegyi történetnek. Az egyik erdőtulajdonos Alkotmánybíróságra benyújtott utólagos normakontroll kérelme alapján semmisítette meg az AB a hírhedt 40/2002 kormányrendelet ügyfélkört korlátozó szakaszát. Ezután nyílt meg a jogi lehetőség arra, hogy a Tubesre tervezett torony teljes hatásterületén ingatlantulajdonnal, vagy tulajdoni lapon használattal rendelkező magán-, illetve jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező személyek rendkívül széles köre megfellebbezhesse az építésügyi határozatokat, mindenek előtt az építési engedélyt.
|