A debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata (T.T.T.) közigazgatási pert indított a Honvédelmi Minisztérium ellen a Fővárosi Bíróságon – az Európai Bírósághoz benyújtandó előzetes döntéshozatali kérelemmel kiegészítve - a HM által 2002-2005. között a Zemplén-hegységben illegálisan felépített Kánya-hegyi katonai hírközlési torony ügyében.
A jelenleg osztatlan közös tulajdonban, erdő művelési ágban levő, a Natura 2000 hálózatába tartozó „Zemplén-hegység a Szerencsi-dombsággal és a Hernád völggyel” elnevezésű különleges madárvédelmi területen elhelyezkedő 65 méter magas hírközlési torony és a hozzá vezető 4,8 km hosszú erdészeti feltáró út a T.T.T. álláspontja szerint – melyet szakértői vélemények is igazolnak – sérti a különleges madárvédelmi terület integritását, veszélyezteti az erdő és az erdei életközösségek hosszú távú fennmaradását, károsan befolyásolja az itt élő védett és fokozottan védett madárfajok természetes élettevékenységét.
A Kánya-hegy fokozottan védett természetvédelmi területté nyilvánítása, illetve kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként való kijelölése, azért nem történhetett meg mind a mai napig, mert a HM jogellenes beruházása elsőbbséget élvezett a természetvédelmi és a közösségi érdekkel szemben, holott a T.T.T. véleménye szerint ezen érdekek messze felette állnak – főként békeidőben – holmi titkosított honvédelmi érdekeknek, hiszen a természet nélkül sem honvédelmi érdekek, sem katonák, mi több a természeti környezetnek hadat üzenő, a biológiai sokféleség megóvásának fontosságát felfogni nem képes honvédelmi miniszterek és tábornokok sem léteznének.
A 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. szerint: „A Natura 2000 terület fenntartási céljainak elérését nem veszélyeztető vagy nem sértő és a Natura 2000 terület jelölésekor jogszerűen, jogerős engedélynek megfelelően folytatott tevékenység korlátozás nélkül folytatható.” Mivel a Kánya-hegyi katonai hírközlési bázis és az erdőt, mint különlegesen fontos szerepet betöltő ökológiai folyosót kettészelő út a Natura 2000 terület kijelöléskor a hatályos magyar jogszabályoknak és a közösségi jognak megfelelő építési engedélyekkel nem rendelkezett, a Natura 2000 terület fenntartási céljainak elérését veszélyezteti, ezért azonnali felszámolása is elrendelhető lenne egy olyan demokratikus jogállamban, ahol az igazságszolgáltatást a környezettudatos gondolkodás és a jövő nemzedékek iránti felelősség hatja át, amikor meghozza ítéleteit. |